Gina Képtára

Érdekességek,giffek,feliratos képek,versek stb.

Móra Magda 
 Az út felén túl
Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró, 
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
 
Ha elkerülted már a negyven évet,
 
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!
 
 
(1966)

******************************************

Élni az életet minden gond nélkül lehetetlen,

Vannak percek, órák, napok mikor az ember tehetetlen.

Sírós

 Mért nem tudom elfogadni, hogy örökre vége, miért várom most is, hogy visszajöjjön végre? Mért álmodom mindig, hogy velem van újra? Miért kell naponta gondolnom a múltra? Miért fáj, ha látom, vagy miért fáj, ha nem, Miért van, hogy feledni nem tudom ma sem? Miért fáj, ha szavak nélkül, némán eltapos, hisz ez köztünk szinte már mindennapos. Miért érzem azt, hogy mégis jó lehet? Miért kell szeretnem, ha ő nem szeret?!

SZERETNÉK ........
Szeretnék érted sokat tenni,
Rengeteg éjszakán melletted lenni,
Még több hajnalon veled ébredni,
Szeretnék veled megöregedni.
Szeretnék veled boldoggá lenni,
Nappalt, s éjszakát egybekötni,
Mindent végtelen idővé tenni,
S közben együtt megöregedni.
 
Szeretnék veled napfénnyé lenni,
Meleget adni és meleget kapni,
Hűvös hajnalokon együtt dideregni,
Csak veled szeretnék megöregedni.
A holdfényben szeretnék veled úszni,
Minden csúcsot teérted megmászni,
Zuhogó esőben együtt bőrig ázni,
Szeretném veled az öregedést várni.
 
Szeretnék veled a földön túl is élni,
Minden furcsaságot sokáig csodálni,
Szemed melegségét ott is megtalálni,
Elhaló fények közt mindig rád találni.
Szeretnék érted sokáig lenni,
Mindegy milyen úton de hozzád elérni,
Elfáradt lábakkal előtted lerogyni,
Kimerült hangon, de csak hozzád szólni.
 
Szeretnélek most már örökké szeretni,
Rezdülő testedhez mindig hozzáérni,
Érző kék szemedbe beletemetkezni,
Nem fogunk soha külön megöregedni.
Te jelentesz mindent nekem,
Te vagy első gondolatom reggel,
Minden napom Te zárod.
Te vagy a mosoly arcomon.
 
Te vagy a szemem fénye,
Életemnek teljessége vagy, s a szívemben a béke ,
Te vagy a nevetésem, és lelkemben az apró remegés,
a hang, melytől ellágyulok.
Kedvesem, szerelmem, bizalmas támaszom.. .
Te vagy, akiről álmodtam,
Te ragyogod be az életem,
Te vagy, akire most is vágyom,
Te jelentesz mindent nekem.
 

 

 

 

Wass Albert: Magyar Miatyánk

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
Tarts meg minket szeretetben,
Áldott Szemed ne vegyed le rólunk,
Akkor se, ha méltatlanul szólunk.
Tudjuk, sokszor panaszos az ajkunk,
Kereszt súlya nyomokat hagy rajtunk.
Bűneinket ne ródd fel, óh nékünk,
Rég fizetett érte, magyar népünk.

Szenteltessék meg a Te neved,
A bölcsőinktől a sírunkig Teveled
Igaz magyar hitben megmaradjunk,
Magyar voltunk mellett hitet valljunk,
Ne foghasson rajtunk, mi idegen,
Áruló közöttünk sohase legyen.
Hű gyermekként kövessünk Téged,
És örökké áldjuk Szent Nevedet.

Jöjjön el a Te országod,
Legyen velünk atyai jóságod,
Minden magyar szerte e világban,
Térdre hulljon hálaadó imában!
Add, hogy egymás kezét megtaláljuk,
Kopogtató testvért ki ne zárjuk.
Fülünk úgy figyeljen magyar szóra,
Mintha hozzánk Édesanyánk szólna.

Legyen meg a Te akaratod,
Harangok hirdessék diadalod,
Jóság lakjék magyar szíveinkben,

Örömöd teljék gyermekeinkben.
Add, közülünk egy is el ne vesszen,
Minden útjuk Tehozzád vezessen.
Magyar honban, idegen világban,
Tartsd meg őket örök magyarságban.

Add meg a mindennapi kenyerünket.
Lágy eső öntözze földjeinket,
Éltető Nap arany napsugára
Áldást hozzon a magyar hazára!
Szőlőt roskadjon minden hegyhát,
Virág nyíljék, merre csak szem lát.
Legyen bőség halakban, vadakban,
Gyermekáldás a magyar falvakban.

Bocsásd meg a bűneinket,
Kínzó súlyuk régen gyötör minket,
Szent Orcádat fordítsd felénk végre,
Engeszteljen népünk szenvedése.
Tisza táján nagy hontalanságban,
Fényes Erdélyben és Vajdaságban.
Simogasd meg fájdalmas orcánkat,
Őrizd, védjed magyar hazánkat.

Ne hagyj minket a kísértésben,
Zárj bennünket jóságos Szívedbe,
Adjál nékünk édes békességet,
Barátunknak minden nemzetséget.
Add, hogy minden népek világában
Gyarapodjunk javakban és számban.
Magyarságban legyünk bátrak, hűek,
Bajban sohse legyünk kishitűek.

Tied az ország, a hatalom, a dicsőség,
Mindenható hatalmas istenség,
Kérünk, hallgasd meg esdeklő szavunk,
Lássad, milyen nagy szükségben vagyunk,
Széttépett honunkban népünk zokog,
Megkínzott arcunk könnyektől ragyog.
Hallgasd meg bús, könyörgő imánkat,
Óh, add vissza nagy magyar hazánkat! 
Ámen.

 
 
Áprily Lajos-Halálmadár 
 

 

Havas tetöknek már lefolyt a vére,

sötétlilára vált a szürkület.

Sziklák közül a hold cyclops-szemére

szájtátva bámul sok sötét üreg.

A tónak lent hullámos lesz a tükre,

szellö-uszályon édes mézga-szag -

S lompos fenyöre, görcsös ujju bükkre

a baglyok nesztelen kiszállanak.

Az egyik indít és nem vár hiába:

indul a búgó, érzelmes zene,

s visszhangosan simul az éjszakába

tavaszi vágyak Ú-hangversenye.

Mióta enyhe szél csapott a hóra,

a koncert áll sok éjszakája már,

s ujúzva száll pásztortalálkozóra

a lomharöptü, barna mátkapár.

 

Egy éjszaka az Ú-szimfóniába

a völgy felöl egy fájó hang hat át,

csak az tud így zokogni, aki árva

s tavasszal hontalan keres tanyát;

csak annak búghat így a szíve fájva,

akit halálos bánat üz tova

lappangtató, sötét erdö-magányba -

s meg nem vigasztalódhatik soha.

Zavar, szünet. Kínálkozó arának

a hím szíven találva nem felel.

Aztán kiáltó szók huhogva szállnak

s „Hová való vagy?” - messze zeng a jel.

„Lentröl jövök...” - a hang riadva repked,

mint vadgalamb, akit serét talált -

„S hangos panasszal, mondd, mért sértegetted

a mámoros, szerelmes éjszakát?”

Mikor leszáll, lomhán lecsügg a szárnya,

pár kandi rá tágult szemet mereszt,

aztán nyugalmat kényszerít magára

s pihegve, lassan a mesébe kezd:  

„A víz mentén, a nagy havas tövében,

ahonnan indulnak erdö-nyilak,

boruló bükkfa-bolt alatt sötéten,

magában áll az erdööri lak.

A télre ott vonultam el merészen,

nagyodvú bükkfában teleltem át,

s néztem kilesve néha karcsu résen

fehér falucska sok füstoszlopát.

Míg egy napon roppant a jég, a tóé,

áldott szél támadt, langyos förgeteg,

lelkendezett a cinke, és a hólé

ezüstcsengöket csengve görgetett.

Mikor kitártam, könnyü volt a szárnyam,

meleg párát szitált az alkonyat,

vártam, huhogtam, hívtam, újra vártam

és - megtaláltam künt a páromat.

Jaj, tudtok ti is édesen remegni

s nagyon forrón huhogni, elhiszem,

de úgy, mint ö, dalolni és szeretni

nem is tudott, nem is fog senki sem.

Jaj, barna volt a tolla, mint az éjfél,

s csiklandó, mint a bársonyos moha,

s kápráztatóbban két fényes szeménél

jánosbogár nem tündökölt soha.

Egyszer kiült megint a bükkfaágra,

sokfoltú éjben drága barna folt,

s nagyon dagadhatott a szíve tája,

mert ennyi vággyal még sosem dalolt.

A karcsú ág is reszketett alatta,

némán figyelt a barna házikó,

s csudálkozó szemét reá nyitotta

a hóvirág s a piros mandikó.

Megénekelte cinke ritka kedvét,

a fák rügyét, amely hintázva ring,

a hóvirágot és a nyárfa nedvét,

mely mint a vére, erjedön kering.

Megénekelte azt a drága csendet,

amelyet elhoz minden alkonyat,

a patakot, amely lefutva csenget,

s csacskán locsolgat omló partokat,

a vágyat, amely hajtja most a pásztort,

míg ö juhot hajt serkedö gyepen,

fajd mámorát és édes ízü nász-tort

s megénekelte lobbanó szemem.

A vér is megcsordult reá a fában

s a visszhang is dalolta himnuszát,

mert vágy piroslott mindenik szavában

és élet, élet, élet, ifjuság!

 

Az erdöörnél mécsvilág derengett,

a hang beszállt homályos ablakán.

Az ágyon, hasztalan remélve csendet,

lázban feküdt az erdöör-leány.

Halkan könyörgött és nagyon fehéren:

»Jaj, nem lehet sok óra hátra már.

Kergesse el, minden szentekre kérem,

házunkra száll a csúf halálmadár!«

Ajtó kinyílt, csukódott. Puska robbant,

a dalt elvágta dörgö-rémesen.

Egy lomha test tompán a földre dobbant,

tört ívü szárnya rángott véresen.

Kiömlö vére hóvirágra pergett,

búcsúztatója csengö hó-zene,

s hörgö-riadtan a tavaszra dermedt

homályosuló drága két szeme.

Reárepültem, csókoltam, takartam,

szivárgó vére szárnyamhoz tapadt,

aztán a mellemet véresre martam

és téptem, téptem gyönge tollamat.

Magányos este másnap arra jártam

és láttam: gyermekkézen sorra jár,

csúfolva hurcolják fejét a sárban:

»Halál! Halálmadár! Halálmadár!«

S most itt vagyok. Zokogva, könyörögve:

egy rejtett kis barlangot mondjatok,

mely emberszemtöl elfed mindörökre,

jaj, ennyi gyászt és ennyi bánatot...”

 

Elhallgatott. A bánatos mesére

válasz nem jött soká. A csend fülelt.

Bagolyszemekben a hold sárga fénye

nagyon sárgán, nagyon mélyen tüzelt.

 

 

**********************************

 

 

 

Petőfi Sándor

Itt van az ősz ,itt van újra 

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

 

 

ANGYAL SZÁLLT AZ ÉGBE

Káprázatos fényes éjbe'
Egy új angyal szállt az égbe.
A többiek körülvették,
Becézgették, kérdezgették.
Adtak neki fehér szárnyat,
Kis kezébe rózsaszálat
S örvendezve vezették be
Az alkotó Úr elébe

Ült az Úr a fényes trónján,
S mint a nap a magyar rónán,
Szelíd szemmel nézett szerte
Az angyali szent serege.
Az új angyalt megcsókolta..
A szívéhez odavonta
S figyelemmel meghallgatta.
Mit kíván az új angyalka:

,,Kérlek, szépen, jó Istenem,
Hogy a földre jöjj le velem!
Országok közt egy országban,
Ahol fájó nehéz gyász van:
Gyűlölködő kósza népek
Minden álmot összetéptek
És azóta gyermek s atyja
Egymást nem is csókolhatja!

Az élete csak gyötrelem,
Kertje, földje könnyet terem.
Erdeiben rablók járnak,
Törnek-zúznak: fákat vágnak
Hősök sírját eke szántja,
A szent rögöt meg nem szánva.
Szegény ország szemfedőjét
Hamis kezek már megszőtték

Szépen kérlek, Jó Istenem
Jöjj a földre még ma velem!
Csak egy röpke pillanatra,
Csak egy nyári virradatra!
Hisz' az én jó édesanyám
Is ott lakik a Hargitán,
A kenyere száraz, barna,
Könnyekből van a só abba'!"

Míg az Úrnak szelíd arcát
Bárányfelhők takargatták:
A szemével messze nézet,
Nézte a nagy földi képet.
Lenézett a Tisza-tájra,
Marost szülő Hargitára
S azt súgta a kis angyalnak:
,,Lesz még napja a magyarnak!"

(Móra László)

 

 

 

Akarom..

Akarok, szemeid tüzében égni.
Akarok, orcád mosolyából kapni.
Akarok sétálni fák alatt, bőröd illatát érezni,
És NEM! Nem akarok, nélküled létezni.

Akarom, végigjárni utam, mi nekem lett szánva,
Mert te is ott vagy az úton, karjaid kitárva.
Leborulok lábaid elé, csak szemeim emelem arcod felé,
Nincs ember, ki gyönyörű emlékeim elvehetné.

Akarok minden percet, mit tőled kaphatok,
Nálad nélkül, lélekben is koldus vagyok.

Hajótörött vagyok a tengeren,
Vízbe dobott palackba nem írtam semmit, csak bánatomat leheltem.
Ha valaki egyszer megtalálja, s kinyitja,
Hallja a szívem, mi kettészakadt, mert hiányodat nem bírta.

Miközben büszke és boldog vagyok, hogy megismertelek,
Lelkembe jeges karmok karcolnak jeleket.
Mélyen felszántva húznak árkokat,
Te belevetsz egy magot, mely kikelve, megmutatja arcodat.

Kínoz a félelem, hogy véget ér,
Nem teljesül, mit szívem remél.

Mit adhatnék én neked, mit más nem adhat meg?
Cifra palotát, díszes ruhákat nem, csak a szívemet.
Egy szívet, mely nélküled nem egész,
De ha mégis kell neked, elkísér, bármerre mész.

Míg, nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok,
Úgy tettem, mint ki még nem látta a ragyogó napot.
Csukott szemmel jártam egy ragyogó világban,
Melyet akkor vettem észre, mikor rád találtam.

Őszi erdő is kívülről szép, de mégis haldoklik, aludni készül,
Mit mutatok fel, ha holnap nálam pihen meg a halál, mit hagyok emlékül?

Mint a vizét vesztett patak, mint félrerúgott kő,
Úgy érzem magam, s hiányod is egyre nő.
Halott lelkemről lehull a szemfedél,
Mikor újra láthatlak, a te lelked is bennem él.
Nagy László

 

 

 

 

 

Élni az életet minden gond nélkül lehetetlen,

Vannak percek, órák, napok mikor az ember tehetetlen.

Nem tudja, mit tegyen, merre lépjen, vagy lépjen-e.

Nem tudja, hogy lesz-e valaki a nehéz pillanatban mellette.

Amikor saját erejével nem tud segíteni magán,

Mikor semmi más nem marad neki, csak a magány.

Bízik abban, hogy ennek az ideje sosem jön el,

Reméli mindig itt lesz az, akit igaz barátnak tekint.

Mert egy igaz barát az élethez kell,

Az veled lesz akkor is, mikor más már régen nincs.

Ő akkor jön, mikor mindenki más elmegy,

És tudod, hogy minden hibáddal együtt szeret.

Hiszen ő figyelmeztet arra, hogy az arcod maszatos,

Egyszóval egy igaz barát az életben kimondhatatlanul fontos!

 

 
 
Szakály Éva
 
Élet vagy halál
 
Uram, ma lettem nyolcvanéves, 
Túl gyorsan múltak el az évek. 
Még oly sokat szeretnénk tenni, 
Úgy szeretnék nyolcvanegy lenni. 
 
A pár kis tervem, mi még lenne
Ha tán több időt igényelne, 
S egy év nem lenne elegendő, 
Add, hogy legyek nyolcvankettő
 
Jó lenne még sokat utazni, 
Újabb helyeket meglátogatni, 
Halálom perce még tán várhat, 
Megérhetném a nyolcvanhármat?
 
Uram, Te látod a világot, 
Gyorsan jönnek a változások. 
Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy, 
Esetleg lehetnék nyolcvannégy. 
 
És ahogy a technika halad, 
Sok újat lát, ki élve marad. 
Még oly sok minden ideköthet, 
Úgy örülnék a nyolcvanötnek!
 
Az emberiség oly sokat tehet, 
A világ oly csodás hely lehet, 
Jó annak, aki itt maradhat, 
Nem oly sok az a nyolcvanhat!
 
Tudom Uram, hogy sokat kértem, 
Hisz oly szép lehet fenn az égben. 
S én mégis arról tervezgetek, 
Hogy érjem meg a nyolcvanhetet. 
 
Elfáradok a hosszú úton, 
El is kések majd sokszor, tudom
Tudasd velem, ha meggondoltad
Betöltöm-e a nyolcvannyolcat?
 
Addigra már oly sokat láttam, 
Emlékeimet regisztráltam, 
Mily nagy kár lenne, ha elmennék, 
Mielőtt nyolcvankilenc lennék. 
 
Már igazán csak egyet kérek, 
Uram, ne vedd szemtelenségnek, 
Éveim száma kerek lehet, 
Ha meglátnám a kilencvenet. 
 
És hogyha ezt már megengedted, 
S ezt a lépést értem megtetted, 
Neked már úgyis egyremegy, 
Könnyen lehetnék kilencvenegy. 
 
Minden szemérmet félreteszek, 
Hogyha még egyet kérdezhetek, 
Tudom ez a kor hajmeresztő, 
De hadd legyek kilencvenkettő. 
 
Úgy megszoktam az életemet, 
És hátha lesz még, ki megszeret, 
Ki pótolná elvesztett párom, 
Ha lehetnék kilencvenhárom. 
 
Addigra már reszket a kezem, 
De ha helyén lesz még az eszem, 
A magas kortól, és nem félek, 
Megadod a kilencvennégyet?
 
A korra nincsen szabadalom, 
Számításom megtalálhatom, 
Ha őrködsz egészségem fölött, 
Akkor lehetnék kilencvenöt. 
 
Manapság már hallani olyat, 
Emberekről készül másolat, 
Ezt talán én is megvárhatom, 
Segíts át a kilencvenhaton. 
 
Ha még hirtelen meg nem halok
Kis vagyonkámmal rendben vagyok, 
Elég lesz tán még egy évig, 
Kihúzhatnám kilencvenhétig?
 
Hála neked, nagy a családunk, 
Még pár dédunokát is várunk, 
Láthatnám őket? . - ugye ezt mondtad, 
Ha megadod a kilencvennyolcat. 
 
Sok évet kaptam, nem egy-kettőt, 
Megköszönöm a sok esztendőt. 
És még kérem, - tán el sem hiszed, 
A kilencvenkilencediket. 
 
Még egy év és akkor valóban, 
A népek azt mondhatják rólam, 
„Ez aztán igen szép kort élt meg, 
Hisz tegnapelőtt volt százéves!”
 
 
 
 

Ártatlan

 

Álmodtam az éjjel
 
 
Furcsa álmot láttam,álmomban előtted álltam
Furcsa világ az álom ,azt mutatja amire vágyom
Tudja mit szeretnék,Tudja ha veled lehetnék...
 
Az álom oly valós,mégis oly valótlan.
De oly jó volt álmodni,oly jó volt álmomban
Ilyet még soha,sohasem álmodtam...
 
 
Hisz valóban isten a szobrász S Te vagy a legszebb műalkotása.
 
Égi angyaloknak
Élethű földi mása
 
Álmomban veled voltam,de jött a reggel 
S ágyamban nélküled
Egyedül ébredtem fel
 
Álmomban velem vagy ezt hívén...
 
Szép szádat csókoltam,de a párnát csókoltam én...
 
 
S miközben karom ölelni vágyta testedet
Csak a párna pelyheit ölelte helyetted.
 
Reggel mikor felébredek keresem az álmom,de bármerre is nézek,sehol sem találom..
 
 
Szemembe könny szökik fáj a valóság,
nem fogom már látni,tudom, ez az igazság
 
 
Gyönyörű álmom volt,nem fogom feledni,eszembe juttatta....
hogyan tanultam meg szeretni.
 
 
Hideg és sötét van nélküled
 
Mikor lesz hogy csókodra ébredek?
 
 
Mikor hajolhat ívbe testem testeddel?
 
Mikor lesz hogy mindig ott leszek veled?
 
 
Mikor símitja arcom bársonyos kezed?
 
Hideg és sötét van nélküled! 
 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 6
Heti: 4
Havi: 156
Össz.: 18 348

Látogatottság növelés
Oldal: Versek
Gina Képtára - © 2008 - 2024 - gina-vilaga.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »